Kőbányai Világos

Megint a hó az úr, Kőbányán is. Szerencsére most nem olyan vészes a helyzet, mint egy hete, de március vége felé már akkor is rosszul esik havat lapátolni. Egy héttel ezelőtt sokkal súlyosabb volt a helyzet. A Kőbányán is megtapasztalható kellemetlenségek eltörpültek az autópályákon rekedtek megpróbáltatásaihoz képest.
Napokig a hóban rekedve, családostól bizony szörnyű lehet. Megdöbbentő az is, ahogy elindult az adok-kapok. Az egyik oldal azt mondta, nem lehetett felkészülni ekkora mértékű havazásra és az emberek is felelőtlenek voltak. A másik szerint összeomlott a katasztrófavédelem. Mint mindig, az igazság most is valahol a kettő között van.
Én magam azt gondolom, hogy bár elfogadom, rendkívüli helyzetről volt szó, azért az ide-oda-át össze-vissza szervezett katasztrófa- és polgári védelemtől sokkal többet vártam volna. Nem a szolgálatot teljesítő, havat lapátoló, életet és vagyont mentő beosztottaktól, hanem feletteseiktől. Sajnos az Ausztriából behívott segítők is erről számoltak be. A szervezetlenségről.
Van viszont egy dolog, amit szeretnék kiemelni a történtekből. Ez pedig az emberek egymás megsegítésére irányuló igyekezete. Nagy dolgoknak lehettünk tanúi. A falvakból a hómezőkön át kikecmergő, meleg teát, élelmet hozó jószándékú polgártársainkról beszélek. El is gondolkodtam azon, hogy a magyar miért csak a bajban tud összefogni? Mert hogy bármifajta előítélet nélkül képesek vagyunk erre, azt ez és az ilyen példák mutatják. Ha ilyenkor összetartunk, miért nem megy ez a hétköznapokban? A világ szerencsésebb felén élünk, gyönyörű hazánk, csodás tájaink, tejjel, mézzel folyó Kánaánunk van. Nincs háború. A Földön milliárdok még csak nem is álmodhatnak ilyen otthonról.
Ha összefognánk, nem lenne lehetetlen, viszont ha széthúzunk, akkor semmilyen rossz sem elképzelhetetlen, ami meg fog történni velünk.
Én továbbra is azon dolgozom, hogy végre a jó dolgok történjenek meg velünk!

Tóth Balázs
önkormányzati képviselő